Vajta annyira döbbenetesen fantasztikus volt, hogy feldolgozás alatt áll még szerintem mindig, és annyira szerettem volna erről írni, de annyira intenzívek voltak a megtapasztalások, hogy szinte csak az érzés maradt meg.
Előtte héten Baptista táborban voltam. Ez a két tábor nagyon jó ütemben volt egymás mellett. Ez a tábor a bemelegítés volt ahhoz, hogy a Vajtai hét lélekben ott lehessen, ahol lennie kell. Egy hét pont elég volt ahhoz, hogy a munkából kiszakadjak, hogy ráhangolódjak arra, hogy most ÉN és ISTEN vagyunk a fontosak, és semmi más. Nagyon sokat imádkoztam azért, hogy ne lehessen semmi olyan külső ok, ami elterelheti a figyelmemet.
Kicsit átformálódott a gondolkodásom, és ezt most olyan jó leírni, mert rájöttem nagyon hamar visszarendeződnek a gondolataim.
Az első, ami maradandó megtapasztalás, az az, hogy ne legyek folyton elégedetlen, hogy ne azt nézzem, hogy nekem mim nincs, és másnak meg mije van, amit én is akarok, csak nem kapom meg, és ezért duzzogok, haragszom, hisztizek, türelmetlen vagyok, és ilyenkor nagyon utálok, főleg azt, akinek van az, ami nekem úgy tűnik sosem lesz. És elgondolkodtam, tényleg nincsen miért hálát adnom? Nekem tényleg kevesebb van, mint másnak. Nem! Sokkal több adatott nekem, mint sokaknak… És tényleg, soha sem elég? Valóban rám is igaz?
- ha megkapom, ezt, akkor mindenem megvan, csak ezt az egyet, légyszi!!na jó! és még azt is had… csak, tényleg, légysziii!!!! na!!! de tényleg, úgy szeretném, és ha ezt az egyet, akkor tényleg minden és elég, és nem kell más!!! (amíg eszembe nem jut megint valami)
Akkor vajon hány dolgot fogok tudni még ki találni arra nézve, hogy… és azt hittem magamról, hogy ha én megkapom, akkor tényleg elég lesz… és tényleg nem!
Hogy miért adhatok hálát?
A szüleimért, hogy élnek, egészségesek, hogy szeretnek, hogy mindent megtesznek értem a mai napig, hogy sosem váltak el, hogy Istenben neveltek fel, hogy sosem fáradtak el dolgozni értem, és ma sem fáradnak el, és gondolnak rám, fontos vagyok nekik! Vajon elég hálás vagyok nekik mindezért? Félek nem! És nem is várják el! Mert nekik ez a természetes! Mert szeretnek! Úgy ahogy vagyok, feltétel nélkül! Azt gondoljuk, jár! De nem jár! Ez az Ő döntésük volt, hogy szeretnek, és a legjobbat adják nekem! És ha párhuzamot vonok Isten és a szüleim között, akkor, hogyan kételkedhetek abban, hogy Isten, aki a mennyei Atyám, nem tesz meg értem mindent, nem ad meg mindent, és nem a legjobbat akarja nekem. Fantasztikus szülőket kaptam! Még sem adok hálát Istennek értük minden nap! Ezen túl megteszem!
A munkám Istentől kapott elhívás, hivatás, amit ráadásul nagyon szeretek. Számomra nem munka, napi 8 órában, hanem szolgálat azok között, akiket Isten rám bízott. És rengeteg szeretetet kapok minden nap! Sokkal többet, mint amennyit én képes vagyok adni. Elismerést azoktól, akikkel együtt dolgozom, a főnökömnek megbecsült és nagyra tartott embere vagyok, akiben megbízik. Isten minden nap megadja azt az erőt, ami ahhoz kell, hogy képes legyek ezt már 6 éve minden nap végezni. Ki mondhatja el ugyan ezt a munkájáról? Amikor valaki ártani akar nekem, Isten ott van és megvéd! Mert megígérte! „Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!” Jer:1-8
Van hol laknom, saját lakásom van, van mit ennem, van mit felvennem, minden számlámat be tudom fizetni, egészséges vagyok! És ezt mind olyan természetesnek veszem, pedig nem az!
Miben változott a gondolkodásom még, ha meghallgatjátok azt a tanítást, amit feltettem könnyebb lesz megérteni, ne a földön gyűjtsek kincseket, hanem a mennyben! Mert ahol a szíved van, ott lesz a kincsed is! Döbbenetes. Mi is a fontos. Amim itt van, azt nem vihetem magammal. Azt a rozsda emészti fel. Mibe fektetek én valójában? Mire vágyom én valójában? Az örökké valóság az számomra mindig olyan távoli, homályos, sosem lehet tudni igazán, dolognak tűnt. De soha nem gondoltam még bele ennek a valóságos voltára. Pedig hitünk alapjai közé tartozik. Hiszen Jézus minek váltott volna meg minket. Erre a Földi 80 évre, alig ha lett volna értelme, hogy meghalljon értünk. De egyszer valóban ott leszünk! Isten színe előtt! És találkozunk Jézussal! És vajon azt mondja majd, hogy jól van jó és hű szolgám, benned gyönyörködöm. Hát alig ha. Max azt, hogy hát éppen átcsúsztál, többet vártam! Mindig az embereknek akartam megfelelni, sosem Jézusnak! Mibe fektetek! Maradandó dolgokba szeretnék fektetni! Életekbe! Szolgálni akarok az emberek között, de nem úgy, mint eddig! Nem tudom megtagadni tovább Istent és nem is akarom! Nem akarok két Úrnak szolgálni, a világban a világi elvárásoknak megfelelni, a hívők között pedig Istennek!
Legyen bennem Isten lelke egyre több, és az én akaratom, legyen egyre kevesebb! Nem azt akarom látni, hogy még mim lehetne szerintem, hanem elfogadni hálával mindazt, amit még Isten tartogat. „Inkább keressétek az Ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek!” LK12,31
„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik.” Zsolt, 37, 4-5
„Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el mennyi jót tett veled!” Zsolt, 103:2
És folytathatnám a sort!
De a végére hagytam azt, amit Isten adott számomra feleletül a héten:
„Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap, mert van még jövendő, és reménységed nem semmisül meg.”Péld: 23: 17-18
ez tök jó!
VálaszTörlés